Így jár az, aki eldugja maga elől a fényképezőgépe aksijának a töltőjét. Napokig ment a keresés, hiába. Kétségbeesésemben a telefonommal készítettem néhány képet, olyanok is lettek. Aztán persze meglett a töltő, csak azóta nekem nem volt időm újra fotózni. Szép újrakezdés, mondhatom. Sebaj, azért csak megírom ezt a posztot, hátha a tapasztalataim valakinek hasznosak lesznek (aztán remélhetőleg nemsokára pótló jelleggel tudok majd csinálni jobb képeket is).
Pár hete vettem meg ezt az alapozót (a Müllerben akciósan volt 1400 Ft, egyébként az ára 1800-2000 Ft körül mozog). A név alapján folyékony habalapozó, ami számomra kicsit ellentmondásos, de a jó ár okán gondoltam, kipróbálom...
Anno az előző verziója is megvolt ennek az alapozónak, attól nem voltam elájulva, mert nagyon nehezen tudtam szépen eldolgozni (vizes bázisú volt, túl gyorsan száradt, nagyon nehéz volt egyenletesen felvinni és a fedőereje sem volt valami nagy szám). Most viszont ennek a teszterét kipróbálva éreztem, hogy ez egy teljesen más állag, így bátorkodtam hazavinni magammal (persze nem a tesztert).
KATEGÓRIÁK / CATEGORIES
FISHY
Keresés a Blogon / Search This Blog
Showing posts with label alapozó/ foundation. Show all posts
Showing posts with label alapozó/ foundation. Show all posts
2014-02-12
2012-10-11
A PORONDON: GARNIER BB KRÉMEK (LIGHT & MEDIUM)
Kezdetben vala a normál (száraz?) bőrre való Garnier BB krém, amiből egy termékmintányi is elég volt, hogy kiderüljön, az én zsíros bőrömmel abszolút nem kompatibilis (aki lemaradt a részletekről ITT utánaolvashat).
Aztán nem sokkal az első kudarcba fulladt próbálkozás után megérkezett a krém zsíros bőrre kifejlesztett változata. Voltam olyan merész, hogy ezt is kipróbáltam és de jól tettem, mert az elsőhöz képest ég és föld a különbség. Ez utóbbi teljesen megfelel a bőrömnek: szépen terül, (nekem) megfelelő erejű a fedőképessége, természetes hatású és nem fényesedik ki idő előtt a fejemen. Az első, amit beszereztem - nyár közepe lévén - a 'medium' árnyalat volt (ITT egy smink ezzel), ez jó is volt úgy szeptemberig, de most már kezdek eléggé kivilágosodni, így váltanom kell a 'light' árnyalatra. Amikor ez utóbbit is beszereztem csodálkozva (és örömmel) vettem észre, hogy egy-két dologban nem ugyanolyan, mint sötétebb tónusú testvére...

2012-04-05
TESZT: GARNIER BB KRÉM - AHOGY ÉN LÁTOM
Jó pár hete erősen ott van a köztudatban a Garnier BB Krémje, ami a távol keleti elődök nyomdokain kíván több fronton egyszerre jól teljesítő nappali arckrémet nyújtani a szépülni vágyó hölgyeknek.
Én most jutottam hozzá egy termékmintához (a világosabb árnyalatéhoz), így gondoltam kipróbálom és leírom az első tapasztalatokat néhány fotóval fűszerezve (előre is elnézést azért, ahogy a hajam kinéz a képeken... egyszerűen kritikán aluli).
2011-11-09
MIX & MATCH
Mostanában tartok ott az őszi kifakulásban, hogy a világos alapozóim még túl világosak, a sötétebbek meg már túl sötétek. Remek! Szerencsére a megoldás pofonegyszerű: mixelni kell kettőt (lehetőleg olyanokat akik jól vegyülnek egymással... némely alapozók valamiért nem szeretnek egymásba kavarodni). Most megmutatom nektek az én átmeneti alapozó párosom. Az egyik a Bourjois Bio Détox organikus alapozója (az 52-es Vanilla árnyalat) - ő a világos. A másik a Catrice Perfect Resist Liquid Mousse alapozója (40-es Caramel árnyalata).
Nowadays, my skin is getting paler and paler, so at this stage my light foundations are still too light and the dark ones are way too dark for my complexion. Great! Fortunately the solution is very simple: I just had to mix two different foundations (which are different in shade and easily blendable... for some reason some foundations just don't like to be mixed). Now I'm going to show you my temporary foundation duo. One of them is the Bourjois Bio Détox organic foundation (in 52-Vanilla) - it's the pale shade. The other one is the Catrice Perfect Resist Liquid Mousse foundation (in 40-Caramel).
Mindkét termékben kedveltem a pumpás csomagolást, de használatkor külön-külön egyiket sem szerettem igazán....

Labels:
alapozó/ foundation,
Bourjois,
Catrice,
smink/ make-up,
teszt/ test
Subscribe to:
Posts (Atom)
MAGAMRÓL/ ABOUT ME:
- Letti
- Hungary
- Szabadidőmben nagy szerelmemmel a sminkkel foglalatoskodok: make-up site-okon barangolok, termékeket gyűjtök be és tesztelek... és most már blogot is írók erről! Jó szórakozást! :-) I spend my free time with my favourite thing: make up. I search for interesting beauty sites, blogs and videos. I collect and test beauty products... and from now on I also write about all this stuff. I hope you'll enjoy it! :-)