FISHY

Keresés a Blogon / Search This Blog

2012-04-05

TESZT: GARNIER BB KRÉM - AHOGY ÉN LÁTOM

Jó pár hete erősen ott van a köztudatban a Garnier BB Krémje, ami a távol keleti elődök nyomdokain kíván több fronton egyszerre jól teljesítő nappali arckrémet nyújtani a szépülni vágyó hölgyeknek.
Én most jutottam hozzá egy termékmintához (a világosabb árnyalatéhoz), így gondoltam kipróbálom és leírom az első tapasztalatokat néhány fotóval fűszerezve (előre is elnézést azért, ahogy a hajam kinéz a képeken... egyszerűen kritikán aluli).


Szóval a felvitel élménye: laza állag, közepes  színárnyalat (nem világos, de az én bőröm színéhez megfelel), kellemes friss illat. Könnyű eldolgozni, szépen felsimul a bőrömre, de először enyhén zsíros érzetű, viszont pár perc után ezt szépen beszívja a bőr. Valamennyivel egyenletesebbé teszi a bőr színét, de fedőhatása szinte semmi sincs. Én most direkt nem raktam rá korrektort, hogy látszódjon, hogy fed (vagy nem fed). Annyit szerintem leszögezhetünk, hogy akit nem áldott meg makulátlan bőrrel az ég, annak kell majd mellé egy jó kis korrektor is a pattanások és vörös foltok eltüntetéséhez.  A sminkem ma reggel 6:30 körül tettem fel és olyan 18:00 körül fotóztam. A bőröm ekkorra a homlok-orr-áll vonalban eléggé kifényesedett (és az államon eléggé látszanak a kis idegesítő piros pöttyök is).

2. nap
Vakuval:

Természetes fényvben

És a kegyetlen közelik (fénylő orca, pöttyös áll):


Igazából már az ezt megelőző nap is kipróbáltam és úgy éreztem mindkét alkalommal a fotókat visszanézegetve, hogy kicsit nyúzott az összkép, egyenetlenebbnek tűnik a bőrfelszín (és szerintem a második napra kicsit pattanásosabb is lett az állam). 

1. nap

Úgy tűnik, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy csak egy kis színezett hidratálóval az arcomon rohangáljak (és ehhez az állaghoz túl zsíros is a bőröm). El tudom képzelni, hogy fiatalabb és szárazabb bőr esetében beválhat ez a krémecske, de én maradok az Astor Skin Match alapozómnál.

Ti próbáltátok már ezt a krémet? Van, akinek bejött?







10 comments:

  1. én nagyon szeretem, de sajnos eléggé kifakult a színem és már nekem túl sötét még a világos bb is. de idővel úgyis visszatérek rá :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem az a legfőbb problémám vele, hogy ha már most tavasszal (amikor még nincs is nagy meleg), így kifényesedik a bőröm, akkor nyáron mi lenne... a másik dolog meg, hogy a tapasztaltak fényében kicsit túlzónak érzem a csomagoláson feltüntetett "Miracle Skin Perfector" szlogent. De továbbra is úgy gondolom, hogy kevésbé zsírosodásra hajlamos bőr esetén jó színezett hidratáló lehet.

      Delete
  2. Nekem még a világos árnyalat is sötétnek tűnt és hát nem is akart igazodni a bőrszínemhez. Száraz a bőröm, de még így is fénylett. Az is zavaró volt, hogy éreztem hogy az arcomon van és nem halványított semmit a bőrhibákon. Szóval marad a jól bevált alapozóm. Talán majd találok egy jobb BB krémet :)

    ReplyDelete
  3. En a koreai bbt hasznàlom,ki robs tam a garniert,haaaat...........maradok a MISSHA Signaturenal.

    ReplyDelete
  4. Én is maradok az Asor Skin match alapozómnál :) Egyszerre vettem a két terméket és félig elhasználtam a bbkrémet, de most mintha besokallt volna tőle a bőröm és kipattogtam, a homlokom foltokban kiszáradt.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hát igen, van sok jó cucca a Garnier-nek, de ez most valahogy nem jött össze. :-/

      Delete
  5. Nekem nagyon bejött ez a krém:) Játékon nyertem, kicsit megijedtem először, mikor kibontottam a csomagot, hogy a sötétebb árnyalatot kaptam, de végül is örültem neki, mert nagyon jó színt adott az arcomnak, úgy, hogy még természetesnek is hat. Mondjuk tény és való, nincs sok problémám az arcbőrömmel, (lekopogom), max. annyi, hogy kicsit száraz. Bababőrűnek sem mondanám magam, de amennyi fedést ad, nekem az pont elég. Sokkal jobban szeretem, mint bármelyik alapozómat (vagyis hát olyan igazi hűdejó alapozót -Maxfactor- csak alkalmakkor viselek. Hétköznapra inkább amúgy is csak egy kis púdert teszek fel, főleg, amikor már jó idő van:) ) Úgy szoktam, hogy amikor felkelek és kitántorgok a fürdőbe, megmosom az arcom, akkor már kenek egy réteget a hidratáló krém helyett, reggeli, mókolás, magamhoz térés, és amikor elkezdek sminkelni, akkor még egyet. Nekem se pattanásom, se semmi bajom nem lett tőle még így sem, hogy 2 rétegben használom. Ha elfogy, én tuti újra veszem:) Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, csak tudom, mindenhol olvasom, hogy nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, én meg olyan lelkesen írom a csak pozitív véleményemet, mert olyan ritka:( :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon örülök neki, hogy neked Vicacat bevált. :-) Látod, csak ott lesz a kutya elásva, hogy ahány ember, annyi bőrtípus és arcápolási tapasztalat. :-) Szerintem az lehet a gond, hogy mivel a krém csodás eredményeket ígér, ezért a problémásabb bőrű lányok (mint én is) azt várják, hogy sok bőrproblémájukat egyszerre orvosolja és ez zsíros bőr esetében sok embernél nem jött eddig be.
      Egyébként nekem is volt már olyan termék az életemben, ami nekem nagyon bejött, valaki másnak meg nagyon nem.
      http://colours-of-letti.blogspot.com/2011/12/test-weleda-everon-ajakapolo-weleda.html

      Delete
  6. Sziasztok!

    Én is megvettema világosabb eredeti Garnier BB krémet, és egyrészt nekem is túl sötét volt, másrészt túl olajos lett tőle a bőröm, harmadrészt irrtálta a bőrömet az erős illata, negyedrészt ki is pattogzott tőle a bőröm. tehát két próba után kuka:(

    De tegnap megláttam a kétbetűs drogériában a zsíros bőrre való változatát. Megvettem, és nem bántam meg:
    -illatmentes
    - a világos világosabb, mint a másik light árnyalata
    - ugyanúgy fed, mint a másik, annak ellenére, hogy ez nem is krém, inkább lotion, olyan folyékony
    - hátránya, hogy csak 40 ml van benne, de még így is elfogadható az ára a márkásabb alapozókhoz képest
    - egyelőre úgy tűnik, nem bántja a bőrömet.

    Én alapozókból is azokat szeretem, amelyek csak ennyire fednek, a vakolatot nem, és én is lekopogom, hogy arra nincs is szüksége a bőrömnek. legfőbb előnye egy áttetszőbb alapozóval szemben az, hogy sokkal könnyebb felvinni, és ha a bőrtípusnak megfelelőt választjuk, nem kell alá hidratáló. A színezett hidratálóknál is jobb, mert azok rajtam mindig foltosak lettek, és még zsírosabbak voltak, mint ez, de kisebb fedéssel.

    Szóval ezt a zsíros bőrre való illatmentes folyékony változatot én csak ajánlani tudom.

    Corra

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jól hangzik, Corra! A véleményed alapján kedvem támadt kipróbálni ezt az új verziót. Kösz az infót! :-)

      Delete

MAGAMRÓL/ ABOUT ME:

My photo
Hungary
Szabadidőmben nagy szerelmemmel a sminkkel foglalatoskodok: make-up site-okon barangolok, termékeket gyűjtök be és tesztelek... és most már blogot is írók erről! Jó szórakozást! :-) I spend my free time with my favourite thing: make up. I search for interesting beauty sites, blogs and videos. I collect and test beauty products... and from now on I also write about all this stuff. I hope you'll enjoy it! :-)

TRANSLATOR

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified

this widget by www.AllBlogTools.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Globe